21 Lecke

Az alábbiakban elolvashatod Gigi: 21 Lessons című sorozatának magyar fordítását online, letöltés nélkül. Az ingyen letölthető változatot itt találod:

Tartalomjegyzék

***

Előszó

A kis Alice esik
le-
felé
a
lyukba,
beütve a fejét és felhorzsolva a lelkét.

Beleesni a Bitcoin nyúlüregébe furcsa élmény. Sokakhoz hasonlóan én is úgy érzem, az elmúlt pár évben többet tanultam a Bitcoin segítségével, mint előtte két évtizedet eltöltve az iskolarendszerben.

Az itt olvasható sorok az általam megtanult dolgok összegzése. Előzőleg cikksorozatként írtam meg ezt, ami most előtted van, az már az átdolgozott, második változat.

A Bitcoinhoz hasonlóan, ezek a leckék sem statikus dolgok. Időről időre frissítem ezeket, bővítem az új információkkal.

A Bitcoinnal ellentétben viszont ezek a leckék nem kell, hogy visszamenőleg kompatibilisek legyenek. Lehet, hogy néhányat kibővítek, átdolgozok, vagy lecserélek majd. A kézzel fogható, fizikai kiadás is a terveim között szerepel.

A Bitcoin fáradhatatlan tanár, ezért nem mondhatom, hogy a leckék teljesek, és minden téren kielégítőek. Ezek az én személyes tanulási folyamatomra reflektálnak, ezeken kívül pedig rengeteg más dolgot is megtanulhatunk. Mások esetleg egészen különböző dolgokkal találkoznak, amikor belépnek a Bitcoin világába.

Remélem, hasznosnak fogod találni ezeket a leckéket, és az olvasással tanulás nem lesz olyan nehéz és fájdalmas, mint nekem első kézből megszerezni ezeket a tapasztalatokat.

Gigi

Bevezető

De én nem akarok őrültek között lenni! – jelentette ki Alice.
Ezzel nem tudsz mit kezdeni, – szólt a macska – mi itt mind őrültek vagyunk. Én is őrült vagyok. Te is őrült vagy.
Miért gondolod, hogy én is őrült vagyok? – kérdezte Alice.
Annak kell lenned, – szólt a macska – különben nem jöttél volna ide.

2018 októberében megkérdezték tőlem, hogy mit tanultam a Bitcointól. Mikor megpróbáltam egy rövid tweetben válaszolni erre, csúfosan elbuktam. Rájöttem, hogy olyan sok mindent tanultam, hogy erre a kérdésre nem tudok gyorsan és tömören válaszolni, sőt, lehet, hogy egyáltalán nem tudok.

A megtanultak mind a Bitcoinról szólnak, vagy legalább kapcsolódnak hozzá. Ennek ellenére néhány lecke, amely a Bitcoinról szól, nem foglalkozik azzal, hogy hogyan működik a rendszer, vagy, hogy egyáltalán mi a Bitcoin. Inkább azt segíthetnek megérteni, hogy a Bitcoin hogyan fonódik össze a filozófiával, a közgazdaságtannal, és a technológiai innovációkkal.

A 21 Lecke három, egyenként hét fejezetet tartalmazó részre tagolódik. Minden részben más nézőpontból vizsgáljuk meg a Bitcoint, és megnézzük, a különböző irányokból milyen különböző képeket mutat nekünk a hálózat.

Az első részt a filozófiának szenteltem. Mit is jelent a megváltoztathatatlanság, a valódi korlátozottság, a Bitcoin hibátlan felépítése? Mi a baj a személyazonossággal, miért problémás a lokalitás? Miért fontos a szólásszabadság, és miért limitált a tudásunk?

A második rész a gazdaság lencséjén keresztül vizsgálja a dolgokat. Mi a pénzügy, az infláció, az érték, a pénz és a pénz története, hogyan működnek a bankok? Hogyan hozta létre a Bitcoin ismét a stabil, megbízható pénzt, egyfajta kerülőút alkalmazásával?

A harmadik rész a technológiával foglalkozik. Miért bízhatunk a számokban, és miért kell egyáltalán bizalom? Miért kell munka, és hogyan jön be a képbe az idő, hogyan mozogjunk lassan, hogy ne törjünk össze dolgokat, és ez miért nem hiba? Mit mond nekünk a Bitcoin a magánszféráról, kik azok a cypherpunkok, és miért írnak kódokat? Végül pedig mi várhat ránk a Bitcoin jövőjében?

Minden leckében találsz idézeteket, linkeket. Ha egy témáról részletesebben is beszéltem már, az „A tükörben”című részben lévő linkek elirányítanak oda, az angol nyelvű cikkhez. Ha ennél is mélyebbre ásnál, „A nyúlüregnek nincsen alja” szekcióban pedig további releváns anyagokat találhatsz, angol nyelven.

Könnyebb dolgod lesz, ha van már némi előzetes tudásod a Bitcoinról, de a leckéket úgy írtam, hogy bármely érdeklődő olvasó élvezhesse azokat. A leckék között lehet összefüggés, de egyenként, önmagukban is megállják a helyüket. Igyekeztem kerülni a szakzsargont, de néhány kifejezést mindenképpen használni kell.

Remélem, ezek a sorok inspirációként szolgálnak mások számára, hogy még mélyebbre merüljenek, ha kérdéseik lennének, ne csak a felszínt kapargassák. Én számos tartalomkészítőtől és szerzőtől kaptam ihletet, és mindegyiküknek örök hálával tartozok.

Végül pedig fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem azért írom ezeket a sorokat, hogy bármiről is meggyőzzelek. Az a lényeg, hogy elgondolkodtassalak, és megmutassam, a Bitcoinban sokkal több rejtőzik, mint amennyit elsőre láthatunk. Még csak meg sem tudom mondani neked, hogy mi a Bitcoin, vagy, hogy mit taníthat számodra. Erre magadnak kell rájönnöd.

„Innen nincs visszaút. Ha a kék pirulát választod, a mesének vége, reggel felébredsz az ágyadban, és éled tovább az életed, ahogyan eddig. Ha a piros pirulát választod, akkor itt maradsz Csodaországban, én pedig megmutatom, milyen mély a nyúl ürege.”

Morpheus