Az alábbi cikk egy fejezet Vijay Boyapati – A Bitcoin ígéretes jövője című könyvének magyar fordításából. A tartalomjegyzéket és az ingyen letölthető változatot ide kattintva éred el.

***

A csereeszköz elterjedése

Egy pénzeszköz addig nem lesz csereeszköz is, tehát nem lesz a hagyományos értelemben vett pénz, amíg széles körben el nem terjed, mint értéktároló. Ennek egyszerűen az az oka, hogy amiről az emberek nem hiszik, hogy értékes, azt nem fogják termékért vagy szolgáltatásért cserébe elfogadni. A széles körű elterjedés során, mikor valamiből értéktároló válik, a csereeszközként való használat hatalmas alternatív költséggel jár, hiszen a vásárlóerő drasztikusan növekszik. Mikor ez az alternatív költség megszűnik, és a vásárlóerő eléri a plafont, akkor kezdődhet el az átmenet a csereeszköz fázisba. Még pontosabban megfogalmazva, egy pénzeszköz akkor lesz jó csereszköz, miután az alternatív költség és a tranzakciós költség összege egy bizonyos szint alá esik, és olcsóbbá válik, mint más módszerek.

A barteren alapuló kereskedelem esetében ez az értéktárólóból a csereeszközbe való átmenet hamarabb megtörténhet, akár már a vásárlóerő meredek emelkedése mellett is. Ennek az az oka, hogy a barter-üzlet költsége nagyon magas lehet. Ha valamilyen fizikai dologgal akarjuk végrehajtani a cserét, ahogyan egy korábbi példában a halász és az almatermelő esetében írtuk, akkor láthatjuk, hogy gondoskodni kell a hal és az alma szállításáról, átadásáról, és arról, hogy a két érdekelt fél egyáltalán egymásra találjon. Ez nagy költséggel jár.

A fejlett gazdaságokban a tranzakciók költsége nagyon alacsony manapság, így egy olyan gyorsan növekvő vásárlóerővel rendelkező pénzeszköz, mint a bitcoin is alkalmas a pénzként való használatra, még ha csak nagyon korlátozott formában is. Erre a legjobb példa a feketepiaci drogkereskedelem, ahol a résztvevők hajlandóak feláldozni a bitcoin értéknövekedésének a lehetőségét, cserébe azért, hogy elkerüljék a sokkal kockázatosabb fiat pénzekkel való üzletelést.

Vannak viszont bizonyos leküzdendő akadályok egy fejlett társadalomban, hogy egy feltörekvő értéktároló általánosan elterjedt csereeszközzé válhasson. Az államok az adóztatást használják arra, hogy megvédjék a saját kibocsátású pénzüket a lecseréléstől. A nemzeti valuták esetében folyamatos igényt jelent, hogy csak ezekkel lehet megfizetni az adót. A versenytársként megjelenő pénzeszközöket pedig mindig megadóztatják, amikor ismét gazdát cserélnek, értéknövekedés után. Ez a fajta tőkenövekedési adó határozottan gátolja, hogy egy értéktároló pénzeszközt csereszközként, pénzként használjunk.

A piaci alapon működő pénzeszközök számára ez a fajta manipuláció persze nem jelent leküzdhetetlen akadályt, csereeszközzé válhatnak ennek ellenére is. Ha a nemzeti valutába vetett bizalom megszűnik, annak értéke hamar lecsökkenhet, akár hiperinflációs összeomlással is. Ha valahol felüti a fejét a hiperinfláció, ott elsőként a leglikvidebb cikkek esetében történik meg az áremelkedés. Ezek a dollár, euró, és a hasonló külföldi valuták, valamint az arany, ha elérhetők a piacon a lakosság, az átlagemberek számára. Ha ezek a cikkek korlátozottak, vagy nem állnak rendelkezésre, akkor jön a következő fázis, és a pénz a fizikai javakkal szemben is elkezd veszíteni az értékéből, az ingatlanokkal, és a fogyasztási cikkekkel szemben.

A hiperinfláció legtipikusabbnak tekinthető modern ábrázolása az üres polcok előtt álló vásárlókról készült fénykép, mikor az emberek megrohanják a boltokat, hogy az összeomló, értéktelenné váló pénzüket mielőbb átválthassák valami hasznosra, például élelmiszerre.

Végül, mikor a hiperinfláció során a hit végleg eltűnik, a nemzeti valutát onnantól már senki sem fogadja el pénzként. Ekkor a társadalom vagy visszatér a barterhez, vagy egy másik pénz használatára térnek át. Ennek jó példáját láthatjuk Zimbabwe esetében, ahol a helyi dollárról a lakosság áttért az USA dollár használatára. A nemzeti valuta lecserélése egy másik ország pénzére bonyolult lehet, hiszen a külföldi pénz korlátozottan áll rendelkezésre, és a pénzintézetek sokszor nincsenek is felkészülve arra, hogy annak segítségével végezzenek műveleteket, vagy likviditást biztosítsanak.

A lehetőség, hogy a bitcoin könnyen és egyszerűen küldhető országhatárokon keresztül is, banki közvetítők nélkül, ideálissá teszi a Bitcoin hálózatát, hogy a hiperinflációval sújtott társadalmak pénzrendszerként használják. Az elkövetkező évek során a fiat pénzek folytatják a historikusan elkerülhetetlen értékvesztésüket, a bitcoin pedig ezzel párhuzamosan egyre népszerűbb megtakarítási formává fog válni világszerte. Mikor a bitcoin első alkalommal fogja lecserélni valamely ország nemzeti valutáját, megkezdődik az átmenet az értéktároló fázisból a csereeszköz állapotába. Ez az a folyamat, amelyet hiperbitcoinizáció néven ismerünk.