Elnézésedet kérem, – mondta az egér, mogorván bár, de nagyon udvariasan, – te szóltál?
A Bitcoin egy ötlet. Egy olyan ötlet, amelyik a jelenlegi formájában nem más, mint egy szavakkal irányított gép. A Bitcoin minden egyes része szavakkal működik. A white paper szavakból áll. A szoftver, amely a működését kódolja, szavakból épül fel. A főkönyv szavakból áll. A tranzakciókhoz is szavakat használunk, valamint a publikus és privát kulcsaink is szavak. A Bitcoin szavakból áll, és ezért tulajdonképpen olyan, mint a beszéd.
„A Kongresszus nem hozhat törvényt a vallások ellen, és nem tilthatja meg a szabad vallásgyakorlást. Nem korlátozhatja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezéshez való jogot, és azt, hogy az emberek petíciót nyújthassanak be a kormányzat számára, változtatásokat követelve.”
Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának első kiegészítése
A Bitcoin háborújának a végső harcaira még nem került sor, de azt tudni kell, hogy egy ötletet nagyon nehéz megállítani. Főleg egy olyan ötletet, amely nem más, mint szavak küldözgetése egymás között. Minden alkalommal, mikor egy kormányzat megpróbálja korlátozni a beszédet és a szavakat, még mélyebbre merülnek a nevetségesség és az abszurditás mocsarában, amely olyan ostobaságok lelőhelye, mint az illegális számok, vagy az illegális prímek.

Egészen addig, amíg a világnak van olyan része, ahol a szólásszabadság ténylegesen szabadságot jelent, addig a Bitcoin megállíthatatlan.
„Nincs olyan része a bitcoin tranzakcióknak, ahol nem szavakat használunk. Mindig szavakkal működik. A Bitcoin szavakból áll. A Bitcoin beszéd. Nem lehet szabályozni az olyan szabad országokban, mint amilyen az USA, hiszen az állampolgároknak elidegeníthetetlen jogaik vannak, amelyeket az Alkotmány is szavatol.”
Beautyon
A Bitcoin megtanított rá, hogy egy szabad országban a szólászabadság és a nyílt forráskódú programok megállíthatatlanok.
***
A tükörben:
The Rise of the Sovereign Individual – How power is re-aligning itself in an internet-native world
Bitcoin’s Habitats – How Bitcoin is surviving and thriving between worlds
Implications of Outlawing Bitcoin
***
Ez a bejegyzés egy részlet Gigi – 21 Lecke című cikksorozatának magyar fordításából. A tartalomjegyzéket és az ingyen letölthető változatot ide kattintva találod meg.
Recent Comments