Aztán egyszer csak már késő lett. Egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt, és hamarosan le kellett térdelnie. Egy perc múlva viszont már nem volt elég helye így sem, és megpróbált lefeküdni, az egyik karját az ajtó felé, a másikat a feje alá téve. De még tovább nőtt, így utolsó erejével kidugta a kezét az ablakon, az egyik lábát pedig a kéményen, és így szólt, „nem tudok már mit tenni, mi lesz így velem?”
A pénz kérdése nem számít túl egyértelmű témának, főleg manapság nem. Már a pénz létrehozásának a banki folyamata sem egyértelmű, és nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ez szándékosan van így. Az, amit előzőleg csak az oktatásban, vagy a jog nyelvezetében tapasztaltam, úgy tűnik, a pénz világában is ugyanúgy érvényes. Semmit sem magyaráznak el világos, érthető módon, és nem azért, mert a téma bonyolult. Minden dolog a szakzsargon újabb és újabb rétegei alatt bújik meg, és nagyon bonyolultnak látszik. Kiterjesztett monetáris politika, mennyiségi lazítás, fiskális stimulus, és hasonló kifejezések vannak mindenfelé. A hallgatóság pedig mintegy hipnotizálva van a komoly szakszavak által.
A frakcionalizált banki tartalék és a mennyiségi lazítás is ilyen kifejezés, és valójában arra szolgálnak, hogy elfedjék a lényeget, bonyolultnak, és nehezen érthetőnek beállítva. Viszont ha el akarod magyarázni ezeket egy öt éves gyereknek, hamar kiderül, hogy miről is van szó. Az Európai Parlament egyik vitáján Godfrey Bloom nagyon is egyértelműen kimondta ezt, jobban, mint ahogyan én tudnám megfogalmazni.
„Úgy látom, nem igazán értitek a bankrendszer működését. Minden bank rosszul működik. A Santander, a Deutsche Bank, a Skót Királyi Bank, az összes hibás! Hogy miért? Nem Isten keze van a dologban. És nem is valami szökőár tarolta le a rendszert. Azért működnek hibásan, mert az úgynevezett frakcionalizált banki tartalékok módszerét használják. Ez azt jelenti, hogy olyan pénzt is kihelyeznek hitelbe, amellyel nem is rendelkeznek! Ez bűncselekmény, és már túl régóta folyik! Ez pénzhamisítás, bár néha mennyiségi lazításnak nevezik, de valójában pénzhamisítás. Ha egy átlagember ezt teszi, nagyon hosszú időre börtönbe kerül. Amíg nem kezdjük el a bankárokat is börtönbe küldeni – igen, ide értem a politikusokat és a központi bankok vezetőit is –, addig ez az őrültség tovább folytatódik!
Godfrey Bloom
Ismételjük meg a legfontosabb részt: a bankok olyan pénzt is kihelyeznek hitelként, amellyel nem is rendelkeznek. Vegyük sorra egy példán, hogy hogyan is működik ez a gyakorlatban! Számoljunk 10%-kal, mert ez kerek szám, és egyszerűbb követni a gondolatmenetet.
Szóval beteszel a bankba 100 dollárt, mert nem akarod a matracod alatt tartani. A banknak viszont csak a 10%-át kell letétben tartania ennek, tehát 10 dollárt. A 100 dollár 10%-a az 10 dollár. Mit csinálnak a többi pénzzel, mi lesz a maradék 90 dollároddal? Azt csinálják, amit a bankok szoktak, kölcsönadják másnak. Ez viszont megsokszorozza a körforgásban lévő pénz mennyiségét. Befizettél 100 dollárt, ebből a számládon 100 dollár látszik (még ha nincs itt ott a bankban, csak a 10%-a), és hitelként kihelyeztek 90 dollárt. A gazdaságban tehát 100 dollár helyett már 190 dollár van. Az újonnan „létrejött” 90 dollárból ismét csak 10%-ot kell letétben tartani, a többit ki lehet helyezni hitelként, így már 271 dollár van a körforgásban. A következő körben ez már 343,9 dollár. A pénzkészlet minden lépéssel növekszik, mivel a bankok szó szerint nem létező pénzt adnak ki hitelként, és ezután létezőként tartják nyilván. Bonyolult abrakadabra nélkül is 1000 dollárt tudnak varázsolni a bankok, alig 100 dollárból. Könnyű tízszeres nyereség, és csak néhány hitelezési kör kell hozzá.
Félre ne érts, szerintem semmi gond nincs a hitelezéssel. Semmi gond nincs a kamatokkal. Semmi gond nincs a hagyományos kereskedelmi bankokkal, amelyek tárolják a pénzedet, egy olyan helyen, amely biztonságosabb, mint a párnaciha.
A központi bankok viszont már másik állatfaj. Ezek a pénzügyi szabályozás anomáliái, félig magáncégek, félig közintézmények, és egy olyan dologgal játszadoznak, amely a világon mindenki számára létfontosságú. Mindezt kizárólag a rövid távú haszonra koncentrálva, és a jelek szerint teljesen felelősségmentesen, ellenőrizetlenül.
A bitcoin is inflációs, ez viszont ideiglenes. A szigorúan meghatározott maximális készlet mindössze 21 millió, és mire a rendszer ezt eléri, az infláció végleg eltűnik. Mostanra két különálló pénzrendszerünk lett. Az egyik inflációs, ahol a pénzkészletet bármikor önkényesen megváltoztathatják. A másik pedig a Bitcoin világa, ahol a készlet véges, és bárki számára ellenőrizhető. Az egyiket ránkkényszerítik, a másikhoz viszont bárki önként csatlakozhat, ha úgy kívánja. Nincs korlát, amely előttünk állhatna, senkinek sem kell engedélyt kérnie senkitől. Kizárólag az önkéntességen alapul. Ez a Bitcoin szépsége.
Azt is mondhatjuk, hogy a közgazdászok keynesi és osztrák iskolát követő táborai között a vita immár nem csak akadémiai szinten folyik. Satoshi a pénzrendszerek szteroidozott változatát hozta létre, amely biztosítja számunkra a valaha létezett legmegbízhatóbb, legstabilabb pénzt. Ilyen vagy olyan módon, de egyre több ember fog rájönni a központi bankok által használt frakcionalizált tartalékrendszer visszásságaira. Ha ugyanarra a következtetésre jutnak, mint a bitcoinerek, vagy az osztrák iskolát követő közgazdászok, vélhetően becsatlakoznak a bitcoin-használók gyorsan növekvő csoportjába. Senki sem tudja megállítani őket, ha ezt szeretnék tenni.
A Bitcoin megtanította, hogy a frakcionalizált banki tartalék nem más, mint színtiszta őrültség.
***
Ez a bejegyzés egy részlet Gigi – 21 Lecke című cikksorozatának magyar fordításából. A tartalomjegyzéket és az ingyen letölthető változatot ide kattintva találod meg.
Recent Comments