Az alábbi cikk egy fejezet Vijay Boyapati – A Bitcoin ígéretes jövője című könyvének magyar fordításából. A tartalomjegyzéket és az ingyen letölthető változatot ide kattintva éred el.

***

A pénz eredete

Az emberiség hajnalán, a korai társadalmakban az emberek, csoportok közötti kereskedelem bartert, csereüzletet jelentett. A barter elképesztően korlátozott lehetőségeket biztosít, és a vonatkozó földrajzi, méretbeli tényezők meghatározták, hogy egyáltalán melyik és milyen kereskedelmi ügylet jöhet létre. A barter egyik legnagyobb hátránya, hogy túlságosan is a véletlenen alapul. Egy almatermesztő kertész esetleg üzletelni szeretne egy halásszal, de ha a halász éppen nem tart igényt az almáira, akkor nem fognak megegyezni, nem jön létre a csereüzlet. Ahogy az emberiség fejlődött, úgy megjelent az igény is, hogy meghatározott, ritkának tekinthető tárgyak értéket képviselhessenek, még ha csak szimbolikusan is. Ilyenek voltak a különböző kagylók, madártollak, csontok. Ahogyan Nick Szabo a pénz eredetéről írt esszéjében kifejtette, ezeknek a „pénzeszközöknek” a megjelenése egyértelmű evolúciós előnyt jelentett a fajunk legközelebbi biológiai versenytársával, a neandervölgyi előemberrel szemben.

„Az elsődleges, és egyben végső funkció, amelyet ezek a gyűjthető tárgyak betöltöttek, a vagyon tárolása, és mozgathatósága volt.”

Ezek az úgynevezett „protopénzek” lehetővé tették, hogy máskülönben ellenséges törzsek is kereskedhessenek egymással, vagy éppen a vagyon átörökíthető legyen a generációk között. A paleolit társadalmakban kereskedelem és pénzmozgás csak eseti jelleggel történt meg, és ezeknek a tárgyaknak inkább az értéktárolás volt a fő szerepe. Ezzel ellentétben a mai pénzek legfőbb funkciója, hogy csereeszközként működjenek.

„A modern pénzekkel összehasonlítva ezek a primitív pénzeszközök nem rendelkeztek nagy forgási sebességgel. Lehetséges, hogy egy-egy emberöltő alatt mindössze néhány alkalommal cseréltek gazdát. A strapabíró, tartós tárgyak, amelyeket manapság esetleg családi örökségként definiálnánk, több generációt is ki tudtak szolgálni, és jelentős mértékben növekedett az értékük minden ügylet során. Sőt, legtöbbször ezek tették lehetővé, hogy létrejöhessen az ügylet.”

A korai társadalmak tagjai egy játék-elméleti szempontból érdekes kérdéssel találták szembe magukat. Milyen tárgyat készítsenek, gyűjtsenek, mint pénzeszközt? Vajon mi lesz az, ami majd értékesnek fog számítani mások szemében is? Ha helyesen gondolta ki valaki, hogy melyik tárgy lesz majd kívánatos mások szemében, az hatalmas előnnyel járt számára a kereskedelmi lehetőségek és a vagyonszerzés terén.

Az amerikai indián törzsek között volt olyan, például a Narraganset, amely az ilyen, máskülönben haszontalan, kizárólag kereskedelmi értékkel bíró tárgyak készítésére specializálódott. Itt kell megjegyezni, hogy ha egy ilyen, idővel értékessé váló tárgyat még a korai fázisban meg tudott valaki szerezni, mielőtt tömegesen elterjedt volna csereeszközként, akkor nagyobb előnyökhöz jutott. Minél nagyobbá vált a használók közössége, a tárgy annál értékesebbé vált, a tulajdonos pedig annál nagyobb értéknövekedést tudott elérni. Ezen kívül egy efféle tárgy megszerzése csak azért, mert a jövőben várhatóan kereskedelemhez használható csereeszköz lesz, önmagában is elősegíti ennek a ténynek a bekövetkeztét. Ez a ciklikusság egyfajta visszacsatolási hurkot hoz létre, amely során a társadalmak hamar meghatározzák az egyetlen domináns értéktároló eszközt, amely mellőzötté teszi a többit. A játék-elmélet fogalomtárában ez az a jelenség, amelyet Nash Equilibrium néven ismerünk. Ennek a fázisnak az elérése komoly előnyökkel jár minden társadalom számára, hiszen kikövezi az utat a civilizáció további fejlődése előtt.

Ahogy teltek az évezredek, az emberi társadalmak növekedtek, kereskedelmi kapcsolatok szövődtek, és a különböző értéktároló eszközök, amelyeket eddig csak adott társadalmakon belül használtak, hirtelen egymás versenytársaivá váltak. A kereskedők, árusok döntésre kényszerültek, hogy az áruikat a saját közösségük értéktárolójáért cserébe, valamelyik kereskedelmi partnerük értéktárolójáért cserébe adják, vagy esetleg egyszerre többet is használjanak. Egy-egy idegen közösség pénzeszközének a birtoklása azzal az előnnyel járt, hogy egyszerűbben lehetett azzal a közösséggel üzletet kötni. A kereskedők által birtokolt idegen pénz egyben motivációt is jelentett számukra, hogy minél szélesebb körben elterjesszék azt a saját társadalmunkban, növelve ezzel a személyes vagyonuk, megtakarításaik értékét.

Egy ilyen kívülről érkező értéktároló pénzeszköz használata nem csak a kereskedők számára jelentett előnyöket. Hasznos volt az egész társadalom számára is. Ha két közösség, két társadalom ugyanazt a közös értéktároló eszközt használta, az jelentősen lecsökkentette a kettejük közötti kereskedelmi akadályokat, és mérsékelte a magas költségeket. A résztvevők számára pedig megkönnyítette a vagyon felhalmozását. A 19. században ezt láthattuk is, hiszen az egész világ egyetlen közös értéktároló, az arany használata felé konvergált, és ez az időszak az, amelyet a világtörténelem úgy jegyez, mint a kereskedelem legnagyobb mértékű kiterjedésének a korát.

Ezekben a napokban Keynes, az ismert közgazdász így írt erről:

„Milyen rendkívüli időszak ez az emberiség számára, a gazdasági fejlődés kora. Bárki, aki rendelkezik a szükséges kapacitásokkal, jellemvonásokkal, ki tud emelkedni az átlagból, a középosztály vagy a felsőbb körök sorai közé. Ez pedig alacsonyabb áron és kevesebb problémával kínál olyan életet, ahol a kényelem, a komfort, az előnyök meghaladják az előző korok leggazdagabb, legbefolyásosabb uralkodóinak a szintjét is. Egy londoni lakos a fotelben ülve, teát szürcsölve telefonon megrendelhet bármit, amit a világon gyártanak, bárhonnan, olyan mennyiségben, amekkorát jónak lát, és bizakodva várhatja, hogy az ajtaja elé fogják letenni a szállítmányát.”