Az Uniswap V3 már nem szeretné, ha lemásolnák a versenytársak

A tervek szerint május elején indul az Uniswap harmadik verziója az Ethereumon. Több hasznos technológiai újítás is érkezik, mint amilyen a rugalmasan változó fee, de van ennél egy érdekesebb dolog is. Az eddigi licensz teljesen nyíltnak számít, azaz bárki kedvére felhasználhatja. Ahogy ez látható a SushiSwap, és az utána következő rengeteféleswap létrejöttéből.

A V3 már egy másik engedélyt fog adni. A projekt nyílt forráskódú marad, tehát ellenőrizhető, megvizsgálható, a kiadástól számított két évig viszont védettnek minősül. Ezalatt más csapat nem használhatja termék vagy szolgáltatás létrehozására. A két év leteltével viszont szabadon hozzáférhetővé válik a kód. A kriptovilág a nyitottságról szól, de a jelek szerint nem bármi áron.