Az IOTA is okosszerződés-platformot épít

Hivatalosan is bejelentették, hogy elindítják az IOTA hálózatán az okosszerződéseket kezelő protokollt, ezzel pedig magas, vállalati színvonalú szolgáltatást nyújthatnak a partnereiknek. Az IOTA blokklánc helyett a blokkrács technológiát használja, így dappok fejlesztésére már jelen állapotban is sokkal alkalmasabb lehet még az Ethereumnál is. Nem tudta viszont eddig kezelni az okosszerződéseket.

A protokoll pre-alfa fázisban van, a közösség humorosabb része szerint ez azt jelenti, hogy a szalvéta hátoldaláról a mórickaábrát már legalább egy A4-es papírra átrajzolták. Valójában azonban inkább egy nulladik verzióról van szó, hiszen egyből három demoappot is kiadnak rá induláskor, amellyel meg lehet győződni a rendszer működöképességéről és teljesítményéről. Ezek egy tokenswapra szolgáló dex, egy tokenkibocsátó alkalmazás, és egy honlapok kommentszekcióit kezelő, donációs rendszerrel egybekötött közösségi app lesznek.